Egész életemben fizikalilag aktív voltam, de különösen akkor kezdtem el tudatosan mozogni, futni, nagyjából negyvenévesen, amikor a gyermekeim abba korba kerültek, hogy együtt sportolhattunk. Sok éven keresztül jártunk hetente egyszer futóedzésre, és vettünk részt évente többször különböző hosszúságú utcai futóversenyeken. A leghosszabb táv félmaraton volt, maratont, tudatrosan, már nem akartunk futni. Emellett úsztam, bicikliztem, teniszeztem, síeltem.
7 évvel ezelőtt egyszer, a teniszezés közben, talán egy rosszul kivitelezett ütés következtében úgy éreztem, mintha a hasizmom legalábbis részlegesen elszakadt volna. A mindennapi munkában a fájdalom nem zavart, de sportolni, futni, teniszezni az állandóan visszatérő fájdalom miatt nem tudtam. Több hónap hiába való várakozás után mentem el reumatológushoz, aki a gerincről készített röntgen felvételeken gyanús elváltozást nem látva, széles körű vizsgálatok elvégzését javasolta: érsebészeti, hasi ultrahangos és sebészeti kivizsgálást, a sebész ezt tovább bővítette urológiai, rektoszkópos vizsgálattal. Szerencsémre minden vizsgálat negatív eredménnyel végződött, de a panasz ettől nem szűnt meg. Egyébként mindenütt maximális odafigyelést kaptam, nem szólhatok semmi rosszat. (így utólag úgy látom, valószínűleg félrevezethettem a reumatológus doktornőt, akinek már akkor is régi páciense voltam, mert arra kérdésre, hogy fáj-e a derekam, azt válaszoltam, hogy nem. Pedig fájt, csak egyszerűen nem fájt jobban, mint bármikor korábban, megszoktam gyerekkorom óta, hogy (kicsit) fáj a derekam, én ezt az élet természetes velejárójának tekintettem, valójában semmiben sem korlátozott, fel sem tűnt. Korábban egyszer volt olyan derékfájásom, amikor csak négykézlábazni tudtam, nekem az volt a fájdalom.)
Végül fizikoterápiás kezelést kaptam, de attól sem szűnt meg az eredeti panasz, intenzívebb mozgásra nem voltam képes. Jellemző volt az akkori állapotomra, hogy a busz után sem tudtam futni a futást kísérő, az intenzív mozgásra rögtön jelentkező fájdalom miatt. Beletörődtem, az ember minden helyzetet el tud fogadni, betudja az öregedés jeleként.
Nagyjából egy év elteltével találkoztam a gerinctornával, ahová a feleségem már korábban is járt, valami mozgásnak éreztem szükségességét. És az első, állapot felmérő beszélgetés során meggyőzött Mari, a gyógytestnevelő, hogy nem kell feladnom, fogok még futni, sőt teniszezni is, mert a fájdalom valószínű oka az egyik deréktáji porckorong degenerációja, amit megfelelően végzett torngyakorlatokkal helyre lehet igazítani, és meg fognak szűnni a panaszaim. És igaza lett, néhány hét elteltével panaszmentes lettem. Ma már, 44 év munkaviszony utáni rendes nyugdíjasként olyan laza a derekam, mint a gerinctornás korszakom előtt sosem volt, ma is futok, teniszezek, úszok, táncolok, és nem kell visszafognom magam egyikben sem. Izületi fájdalmak ellen nem kell gyógyszert szednem, nem kell fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő krémet használnom, szabadon élvezhetem a mozgás eredményezte fizikai és mentális egészségemet.
Köszönet illeti mindezért Marit, a mozgásműhely lelkét, türeleméért, bíztatásáért, példa mutatásáért, a gógyításban és az ismeretterjesztésben kifejtett állhatatos tevékenységéért.
A tornát nem hagytam azóta sem abba, most is, 7 év után, rendszeresen járok hetente egyszer, kétszer, mert érzem, hogy szükség van rá. A gyógytorna ugyanis segít a panaszokon, de csak megszünteti azokat, nem múlasztja el örökre. Folyamatosan kell dolgozni azért, hogy a panaszok ne jőjjenek elő többet, és a gyakorlatokat, vagy egy részüket nemcsak a tornán, de otthon is, munka közben és utazás közben is érdemes végezni. A legtöbb panasznak ugyanis a rossz testtartás a kiváltója, és ami évek, évtizedek alatt beidegződött, azt nagyon nehéz, és csak hosszan tartó gyakorlás eredményeként lehet megváltoztatni. Én például, már gyermekkoromban is rosszul, görnyedten tartottam magam, emlékszem, hogy édesanyám hányszor mondta, húzzam ki magam, de ő, mint az édesanyák többsége, nem volt gyógytornász, azt nem tudta megmondani, hogyan húzzam ki magam. A gerinctornán viszont ezt is (1 a derék semleges helyzetben tart, 2 a váll szélesre húz, a mellkas nyitott, 3 a lapocka „V” alakban lefelé húz, 4 a fejtető felfelé nyújtózik, 5 a hasizom aktív) és a munkavégzés során felveendő helyes testtartásokat is megtanulhatjuk, és ez olyan tudás, amit mindenkinek meg kellene ismernie, már az iskolában, a gyermekkorban.
G.Tibor