Szia Marika!

Idén már nem tudok részt venni az óráidon, ezért szeretném megköszönni az egész éves munkádat és az összes szuper okosságot, amit átadtál nekünk :).

Valószínûleg (remélhetõleg) nem vagyok egyedül azzal, hogy a nap 24 órájában nagyon igyekszek figyelni minden mozdulatomra, állandóan pörögnek a fejemben a mondataid, hogy éppen melyik élethelyzetben mikor, hogy kéne viselkednie a testemnek és azonnal váltok, ha észreveszem a hibát. Van persze olyan is, hogy a kanapén durván kitekert pózban tunyulok :), ilyenkor biztos csuklasz :), mert nem is mindig mozdulok meg, de legalább azonnal eszembe jutsz :))). Alvás közben totál fordítva használtam a párnát régebben, hason párna nélkül, háton párnával, de a hónapok alatt – nem könnyen, de – berögzült a helyes alvásmód.

Nyilván tökéletes már nem leszek semmilyen módon, fõleg nem ennyiféle betegséggel, de legalább elmondhatom, hogy teszek ezt-azt minimum a stagnálás érdekében és még egyszer nagyon köszönöm ezt a sok segítséget, támogatást.

Kívánok Neked és családodnak boldog, békés, némi pihenéssel fûszerezett  :)) ünnepeket és sok erõt, türelmet, jó egészséget az új évhez! Andi  2016 december 18.